Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

KORTÁRS HANGON ’17 Nemzetközi Irodalmi Pályázat

Utolsó módosítás: 2017. május 03.

Projektünk a tapasztalatokra építve továbbra is biztosította a tehetséggondozás teljes mértékben egyedi fórumát az önkifejezés, véleményformálás irodalmi igényű megfogalmazására. Célunk továbbra is változatlan: pályázatunk a Kárpát-medence magyar nyelven tanuló egyetemistáinak egyik anyanyelvápoló fóruma kíván lenni.

A tizenharmadik meghívásos Kortárs Hangon '17 Nemzetközi Irodalmi pályázatunkra 3 ország 10 egyeteméről 77 pályázó küldte el pályaműveit. A szakmai zsűri értékelése alapján a költészet napjára megjelent válogatott hallgatói kötetünkbe 38 tehetséges hallgató írásai kerülhettek be, közülük tizennégyen kaptak díjat.

Kezdeményezésünk külön értékének tartjuk, hogy négy rangos művészeti, irodalmi lap – Pozsonyból az Irodalmi Szemle, Nagyváradról a Várad, Kolozsvárról a Helikon és Egerből az Agria - immár második éve egy-egy lapdíjat ajánl föl az általa legígéretesebbnek ítélt hallgatónak, s többüknek biztosít megjelenési lehetőséget. Hallgatói tehetséggondozó fórumunk így egyenes kapcsolódási lehetőséget biztosít a legtehetségesebbeknek a kortárs irodalomhoz. Ezt az utat erősítette, hogy ez évben először csatlakozott hozzánk egy díjjal az Erdélyi Magyar Írók Ligája is.

Pályázatunk szerves része, hogy a határon túli magyar egyetemekkel – rajtuk keresztül a hallgatókkal – oly módon is erősítjük a kapcsolatot, hogy eredményhirdető, díjátadó, kötet bemutató Gálánkat évente más helyszínen tartjuk. Nagyvárad, Komárom után így most Kolozsvárott, a Babeş – Bolyai Tudomány Egyetem vendégei lehettünk. A kolozsvári díjkiosztót Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és a Helikon főszerkesztője nyitotta meg, az Egyetem részéről pedig dr. Berszán István zsűritag, a kolozsvári bölcsészkar Irodalomtudományi Intézetének vezetője méltatta a pályázat jelentőségét, s a zsűrizés nehézségéről adott számot Benő Attila, költő és a kolozsvári bölcsészkar Nyelvészeti Tanszékének vezetője is.

A hallgatói tehetséggondozás lehetőségét biztosítjuk azzal is, hogy az eredményhirdető Gála után együtt maradunk a legtehetségesebbekkel 3 napot egy alkotó műhelyben, ahol a kreatív írás szakmai alapjaival ismertetjük meg a fiatalokat. A Kortárs Hangon Műhely vezetője az első két évben Turczi István, a Parnasszus folyóirat főszerkesztője volt, ez évben először pedig Kollár Árpád fiatal kortárs költő. Az alkotó Műhely vendége volt egy előadással Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, valamint az a Magolcsay Nagy Gábor volt egri hallgató, aki a korábbi években többszörös díjazott volt a Kortárs Hangon pályázaton, mára pedig harmadik kötetes kortárs költő.

A kolozsvári eredményhirdető Gálán szép sikereket értek el az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói. Első díjas lett Kriegel Zsófia, aki emellett megkapta az Erdélyi Magyar Írók ligájának különdíját is. Két kolozsvári társával együtt megosztott II. díjat nyert még Egerből írásával Rump Tímea, és a zsűri különdíját nyerte el Csató Anita szintén egri egyetemista.

A pályaművekből szerkesztett válogatásunk értékét növeli, hogy a tollforgatók mellett abban megtalálhatjuk a képben fogalmazókat is. Már a kezdetektől hagyományunk az is, hogy kötetünkbe képpel pályáznak vizuális művészeti szakos hallgatóink, s a kötet képszerkesztője, tervezője ugyancsak körükből kerül ki. Legújabb kötetünk megjelenésében Rudics Mónika, tervező grafikus MA szakos hallgatónk munkáját dicséri.

Hír: Jónás Zoltán és dr. Kusper Judit

DÍJAZOTTAK:

ERDÉLYI Magyar Írók Ligája különdíjasa: Kriegel Zsófia, Eszterházy Károly Egyetem, Eger.

AGRIA Irodalmi, Művészeti és Kritikai Folyóirat, Eger Különdíjasa közlési lehetőséggel: Pálffy Tamás Szabolcs, Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem, Marosvásárhely
A lap a díjazotton kívül az alábbi 10 hallgatóknak kínál közlési lehetőséget:
Miskolcról: Nagy Judit Áfonya, Keszi Bálint, Nagy Laura, Szabó Réka
Komáromból: Istók Béla, Ollé Tamás,
Marosvásárhelyről: Nyikó Anetta,
Egerből: Király Tamás, Kriegel Zsófia, Rump Tímea

VÁRAD Irodalmi, Művészeti lap, Nagyvárad Különdíjasa közlési lehetőséggel: Józsa Evelin, Selye János Egyetem, Komárom.
A lap a díjazotton kívül az alábbi 2 hallgatónak kínál közlési lehetőséget:
Komáromból: Baka L. Patrik és Egerből Csató Anitának

IRODALMI Szemle, Pozsony Különdíjasa közlési lehetőséggel: Sárkány Tímea, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár
A lap a díjazotton kívül az alábbi 3 hallgatónak kínál közlési lehetőséget:
Komáromból: Józsa Evelinnek, Kolozsvárról György Alidának és Nagyváradról Kolumbán Adriennek.

HELIKON Irodalmi Folyóirat, Kolozsvár Különdíjasa közlési lehetőséggel: Kocsis Dorottya, Miskolci Egyetem hallgatója

A KORTÁRS HANGON '17
NEMZETKÖZI IRODALMI PÁLYÁZAT
ZSŰRIJÉNEK DÍJAZOTTJAI
KÜLÖNDÍJAS
Csató Anita, Eszterházy Károly Egyetem, Eger
Baka L. Patrik, Selye János Egyetem, Komárom
Kolumbán Adrienn, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
Balogh Alexandra, Selye János Egyetem, Komárom
Kocsis Dorottya, Miskolci Egyetem, Miskolc
Bihari Csilla Rozália, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár

III. DÍJAS
Fülöp Dorottya, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár
Farkas Beatrix, Miskolci Egyetem, Miskolc
György Alida, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár

II. DÍJAS
Rump Tímea, Eszterházy Károly Egyetem, Eger
Kovács Péter, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár
Sárkány Tímea, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár

I. DÍJAS
Mărcuƫiu-Rácz Dóra: Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár
Kriegel Zsófia, Eszterházy Károly Egyetem, Eger

A fotókat Szántó György készítette az egri díjátadón.

 


< Vissza